A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2010. február 9-én 05.00 óra és 2010. február 10-én 05.00 óra között történt jelentősebb események.
Közlekedési események:
Fejér megye területén az elmúlt 24 óra során személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset nem történt.
Székesfehérvári Rk.:
Székesfehérvári járőrök a MÁV állomáson igazoltattak egy pilisi férfit, akinél semmilyen irat nem volt. Adatai ellenőrzésére a rendőrkapitányságra állították elő. Szabadbattyán Lajostelepi úton vontak ellenőrzés alá egy autóst kora délután. A helybéli férfiről kiderült, hogy 2011. januárig vezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, ennek ellenére vett részt a forgalomban. A sofőrt őrizetbe vették. Budapesti nőt fogtak el a járőrök a Plaza egyik ruházati áruházában. A nő egy fóliával kibélelt szatyorban, több mint 60 ezer forint értékű holmit akart fizetés nélkül kivinni, de az őrök tetten érték. Igazoltatása során megállapítást nyert, hogy a pápai rendőrök körözik. A nő ellen lopás miatt indult eljárás.
Megrongáltak egy parkoló Ford Mondeo-t a Budai úton. A tettes betörte a jármű ablakát. A rongálás 13.00 óra és 13.55 perc között történt. A rongálási kár kb. 40.000,-Ft.
Elvitték a rendszámtáblákat egy parkoló BMW 560 L tip. személyautóról. A jármű a Kígyó utca 11. szám előtt parkolt. A LEX-585 jelű hatósági jelzéseket 17.20 és 18.20 perc között vitte el az elkövető.
21.45 perckor két férfit igazoltattak a járőrök a Ligetsoron. Ruházat átvizsgálás során egyikük katonai málhazsákjából előkerült egy félméteres feszítővas, továbbá több fogó és szerszám. A másik férfinél távcső, tőrkés és kesztyű volt. A két férfi elszámoltatása a rendőrség épületében történt meg, majd szabadították őket.
01.00 órakor érkezett bejelentés, hogy éjfél körül a Kelemen Béla utcában lévő nonstop üzletben az egyedül dolgozó pultost három férfi fegyverrel arra kényszerített, hogy adja át a bevételt. A készpénz mellett néhány üveg drágább italt és cigarettát is magukkal vitte. A rablás során az alkalmazott nem sérült.
Dunaújvárosi Rk.:
Budai Nagy Antal úti garázsból ismeretlen tettes, ismeretlen módon behatolt, öt flexet, két nagy flexet, két fúrógépet és egy 2,5 tonnás emelőt vitt el.
Ittas állapotban, magatehetetlenül feküdt a Piac téren az a férfi, akit állapotára tekintettel kórházba szállítottak kora délután. Egy mezőfalvai férfi kórházba szállítására azért került sor, mert a férfi felesége kért segítséget a rendőrségtől. Lakásukban agresszíven viselkedett a férfi, ittasan randalírozott. A járőrök orvost hívtak, aki a férfi kórházba szállítását látta indokoltnak.
22.08 perckor falopás miatt érkezett bejelentést. Ismeretlen tettesek Ercsi halastónál lévő erdőterületen vágták a fát és több járművel szállították el. A helyszínre irányított járőrök Ercsi, Akácfa és Kispusztai út kereszteződésében megálltak. A feltételezett elkövetők menekülés közben kivilágítatlan járművükkel nekihajtottak a rendőrautónak, majd továbbmentek. Egy 21 éves férfit állítottak elő, további nyomozási cselekmények folyamatban vannak.
Dunaújváros, Baracsi úton igazoltattak egy Audi 80-ast. A 29 éves kulcsi sofőrrel szemben alkalmazott szonda pozitív értéket jelzett. Jogosítványát a helyszínen elvették. Az intézkedés során kiderült, hogy az Audin egy Ladára kiadott rendszám van. A sofőr elismerte, hogy ő szerelte fel az autóra. Egyedi azonosító jel meghamisítása miatt indult eljárás.
Móri Rk.:
10.50 perckor a Móri kórházból érkezett bejelentés, hogy ellátásra jelentkezett egy férfi, aki elmondása szerint hétfőn Móron közlekedési baleset részese volt. A férfi kerékpárral közlekedett és állítólag egy gépkocsi elgázolta, majd továbbhajtott. A sérülés következtében külső-belső bokatörést szenvedett. A megállapítás szerint 8-án 12.30 és 13.00 óra között a kerékpáros Mór Kossuth utca felé haladt, majd jobbra kanyarodott miközben nem vette figyelembe a kihelyezet Stop táblát. A manőver során nem észlelte a vele azonos irányban haladó autót, ami már nem tudott megállni és elsodorta a kerékpárost. A sofőr ezt követően kiszállt, megkérdezte van-e sérülése, de azt válaszolta, hogy nincs. A vezető visszaült és elhajtott. A kerékpárossal szemben szabálysértési eljárás indul.
Bakonycsernyei asszony telefonon kért segítséget délután, mert élettársa zaklatta. A felek között megromlott a viszony, korábban többször került sor tettlegességre. A férfi ezúttal a nő ruháinak egy részét égette el a kandallóban és tovább fenyegetőzött. A járőrök felszólítására összeszedte holmiját és elhagyta a lakást. Két órával később ismét segítséget kért az asszony, mert élettársa visszament és ittas állapotban ismét zaklatni kezdte. A helyszínen kihirdették a felek részére az ideiglenes távoltartó határozatot, amit a férfi tudomásul vett és távozott.
Sárbogárdi Rk.:
Sárbogárd, Petőfi Szőlőhegyen lévő présházba tört be ismeretlen tettes. Bort vitt el kb. 90.000,-Ft. értékben. A rongálással kb. 100.000,-Ft. kárt okozott. A helyszínen történt bejárás során kiderült, hogy feltehetően ugyanaz a tettes további pincékbe hatolt be, ahonnan különböző tárgyakat vitt el. Ezek pontosítása és a károk megállapítása folyamatban van.
Mezőszilas, nem zárt melléképületből két motoros láncfűrészt vittek el ismeretlen tettesek, 2009.október és 2010. február 9. között.
Gárdonyi Rk.:
Agárd, hétvégi házba hatolt be ismeretlen tettes. Dísztárgyakat, konzerveket vitt el. a lopási kár kb. 15.000,-Ft., a rongálással további 10.000,-Ft. kárt okozott.
Bolti lopáson értek tetten egy budapesti férfit egy gárdonyi élelmiszer áruházban. Vele szemben szabálysértési eljárás indult.
A fenti időszakban a fejér megyei rendőrök ittas közlekedővel szemben nem intézkedtek.
A cikkhez csak regisztrált és
bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá!
(bejelentkezés bal oldalon felül)